Eötvös József Középiskolai Szónokverseny

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Gimnáziumunk történetében második alkalommal rendeztünk szónokversenyt, diákjaink nyitottságának és lelkesedésének köszönhetően.

Móricz Zsigmond gondolatáról – „Mire való ez az egész élet, ha nem arra, hogy az ember jól érezze magát…” – kellett a versenyzőknek álláspontjukat kifejteni, szónoki eszközök segítségével. Komoly próbát álltak ki a versenyre jelentkező gimnazistáink. Különleges élményben volt része a közönségnek. Nagyon különbözően, egyéni módon, személyes, mély meggyőződéseket érintve mondták el véleményüket.

Szónoklataik láthatóan megérintették a hallgatóságot, érveik sokszor továbbgondolásra késztettek bennünket.

Első helyezett Szalai Nikoett (10. a), ő képviseli gimnáziumunkat a regionális fordulóban.

Második helyezett Koczó Flóra (11. a), harmadik helyezett Gadánecz Milán (11. a) lett. Különdíjat kapott Filus Nikolett (9. a) és Koczó Fanni (11. a).

A versenyről nemcsak fotók, hanem a szónoklatokról hangfelvételek is készültek.

Jó volt látni és hallani értelmes, tehetséges diákjaink helytállását, sikerét.

Maksa Katalin

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer