11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló rendeletből kiemelve
17. § (2) A középiskolai és a szakiskolai felvételi kérelmet az általános iskolai tanulói jogviszony fennállása alatt az általános iskola útján, aki nem áll tanulói jogviszonyban, az közvetlenül nyújtja be a középiskolába, illetve a szakiskolába az e célra forgalomba hozott felvételi jelentkezési lapon. A középiskolai és a szakiskolai felvételi kérelmeket a tanév rendjében meghatározott időszakban kell benyújtani, illetve elbírálni.
(3) A középiskolában és a szakiskolában a tanuló beiratkozásához be kell mutatni a tanuló személyi igazolványát vagy születési anyakönyvi kivonatát, és az elvégzett iskolai évfolyamokat tanúsító bizonyítványokat; továbbá a szakképző évfolyamra történő beiratkozáskor a megfelelő iskolai előképzettséget igazoló bizonyítványt, szükség esetén az egészségügyi, pályaalkalmassági szakvéleményt.
Ha a középfokú iskola a kilencedik évfolyamára hirdet felvételt, a felvételi kérelmekről a következő szempontok mérlegelésével dönthet:
a) kizárólag a tanulmányi eredmények, vagy
b) a tanulmányi eredmények és a központilag kiadott egységes, kompetenciaalapú feladatlapokkal megszervezett írásbeli vizsga eredménye, vagy
c) a tanulmányi eredmények, a központilag kiadott egységes, kompetenciaalapú feladatlapokkal megszervezett írásbeli vizsga és a szóbeli meghallgatás eredménye alapján.
(4) A központilag szervezett írásbeli vizsgához magyar nyelvi és matematikai kompetenciákat mérő külön-külön feladatlapok készülnek azok részére, akik
a) a nyolc évfolyamos gimnáziumba,
b) a hat évfolyamos gimnáziumba,
c) az általános tanterv alapján folyó felkészítést nyújtó középfokú iskola 9. évfolyamára,
d) a kiemelkedő tehetséget kibontakoztató felkészítést nyújtó (a továbbiakban: tehetséggondozó) középfokú iskola kilencedik évfolyamárajelentkeznek.
(8) A központilag szervezett írásbeli vizsgához a feladatlapokat a vizsgák típusa és az évfolyamok szerint külön-külön megszervezett bizottságok készítik el. A feladatlap-készítő bizottságok tagjait az Oktatási Hivatal (a továbbiakban: Hivatal), elnökét az oktatási és kulturális miniszter kéri fel. A feladatlap-készítő bizottság az elnök irányításával működik. Az elnök felelős a feladatlapok, javítási, értékelési útmutatók szakszerű elkészítéséért, tartalmi és formai megfelelőségéért.
(9) Amennyiben a középfokú iskola úgy dönt, hogy valamely tanulmányi területen felvételi eljárásában a jelentkezők számára előírja a központilag szervezett írásbeli vizsgát, köteles mindkét tárgyból meghirdetni és megszervezni azt.
(10) A központilag kiadott egységes, kompetenciaalapú feladatlapokkal megszervezett írásbeli vizsgán elért eredményt - a (4) bekezdésben meghatározott felosztásnak megfelelően - minden olyan középfokú iskola köteles elfogadni, amelyik előírta az írásbeli vizsgán való részvételt, függetlenül attól, a jelentkező melyik iskolában vett részt az írásbeli vizsgán.
A (4) bekezdés c) és d) pontja szerinti írásbeli vizsgák eredményeinek egymás közötti átszámítására nincs lehetőség.
Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer