Kedves Janikovszky Éva!

Nyomtatóbarát változat

Pontosabban: drága Éva! A komoly-komor kollegáidat, akik veled együtt az ismeretlen, égi kávéházból szemlélnek minket, gyarló földi halandókat, nem merném a kérdéseimmel zaklatni. De te kivétel vagy! Te tisztelt, szeretett szerzőnk voltál a kilencvenes évek végén, és annyi derűt árasztottál a Mosolyogni tessék! című rovatoddal, hogy most veszem a bátorságot, és megzavarom az égi nyugalmadat. Mondd, Éva, nem csuklottál? Nem döbbentél meg, hogy zeng az ország a nevedtől? Hogy transzparenseken virítasz, és tüntetők skandálják: „ Ja-ni-kov-szky! ” ? Hogy a főváros hetedik kerületének önkormányzata „átszervezi”, „bezárja”, „kivégzi” – minden érintett másképp fogalmaz – a rólad elnevezett iskolát?

Kedves Éva, én azt gondolom, hogy te odafönn éppolyan bölcs humorral szemléled a világ dolgait, mint 2003-ban, rémes kórházi környezetben készítettük el földi életednek utolsó interjúinak egyikét. Azt is gondolom, hogy ebben a csúnya történetben téged a gyerekek izgatnak a leginkább. Valószínűleg büszke vagy rájuk, mert lám, az oly sokat szidott mai gyerekek is képesek ragaszkodni az iskolájukhoz. Igen, büszke lehetsz arra is, hogy a nevedet viselő iskolát nagyra becsülik a szülők, és szívesen viszik oda a gyerekeiket. Mert ökoiskola, mert van drámapedagógia, kiemelt tehetséggondozás, színvonalas munkát végző tantestület, és saját pedagógiai programmal dolgoznak. Ennek te biztosan nagyon örülsz, mert számodra a gyerekek nagyon fontosak! Zseniálisan értettél a nyelvükön, nem gügyögtél velük, hanem inkább sok szeretettel és humorral írtad meg , hogy nem könnyű dolog gyereknek lenni ebben a ronda felnőttvilágban.
Mondd, mit szóltál a tüntetéshez?

Biztosan láttad onnan fentről, hogy igazi mosolymenet volt, a hol a gyerekek ugrabugrálva, szappanbuborékokat fújva, lelkesen skandálták a nevedet. Valószínűleg tetszett neked a jókedvük, a lelkesedésük, de közben te is eltépelődtél azon, hogy jó ez- e így? Jó-e felhasználni őket akár egy rokonszenves cél érdekében is? Vagy a 21.század gyerekei kénytelenek nagyon korán megtanulni, hogy ki kell állni az érdekeikért, mert csak így kerülhetik el, hogy gyáva, mindenhez illeszkedni képes alattvalók legyenek felnőttkorukra?
Drága Éva, azt is gondolom, hogy hozzád közel állhatnak Ranschburg Jenő nézetei, miszerint „ az a legfontosabb, hogy gyerekeink ne legyenek mindenkinek megfelelni vágyó jófiúk! Vállalják a véleményüket, és váljanak autonóm, szabad felnőttekké!” Nos, azt csak sajnálni lehet, hogy a janikovszkys gyerekeknek ilyen csinnadratta közepette kell szabad felnőtté válniuk.

Ahogy azt is sajnáljuk, hogy az önkormányzat nem úgy bánt a szülőkkel és a pedagógusokkal, mint autonóm, szabad felnőttekkel. Mert bizony ezt a cirkusz el lehetett volna kerülni, ha előzetesen egyeztetnek velük. Ha nem kapkodva, a beiratkozás után teszik közzé , hogy a „janikovszkyt” áttelepítik – osztályostul, tantestületestül, mindenestül – a Baross Gábor Általános Iskola épületébe. Mert a kerületben egyre kevesebb a gyerek, tehát takarékoskodni-összevonni kell.Ha a polgármester részt vesz azon a rendkívüli szülői értekezleten, ahová nagyon várták…Ha tájékoztatják az érintetteket, hogy mekkora anyagi hasznot remélnek e váratlan intézkedéstől, ha megismerhető az önkormányzat által megrendelt hatástanulmány. Azzal is megelőzhettek volna sok rosszindulatú pletykát, ha nyilvánosságra hozzák, hogy mi a szándékuk a rólad elnevezett iskola szépen felújított épületével. Miért nem tették? Nem tudjuk. Ahogy azt sem, hogy a döntés után , amely nem vette figyelembe sem a szülők, sem a gyerekek, sem a tantestület tiltakozását, mi történik majd.

Kedves Éva, gyakran eszembe jut egy mondatot, amelyet a De szép az élet! kötetedben találtam. „ Egyetlen életünk van, ne hagyjuk hát, hogy eluralkodjék rajtunk a rosszkedv!” Igazad van. De mondd, hogyan csináljuk? Miként őrizzük meg a mosolyunkat, ha a véleményünket, kérésünket,sőt, a hangos csörömpölésünket sem veszik figyelembe?

És mit mondjunk a számunkra legfontosabbaknak, a gyerekeknek? „Szokjatok hozzá, hogy a felnőttek világa már csak ilyen…” Vagy van jobb ötleted?

Ölellek, és várom a tanácsodat!

V. Kulcsár Ildikó
Nők Lapja