Leendő gimisek

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A középiskolai központi írásbeli felvételire való jelentkezés határideje: 2010. december 10.

Gimnáziumunk 4 évfolyamos; általános kerettanterv szerint, művészeti tanulmányi területen folyik az oktatás.  A tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv az angol nyelv, a második idegen nyelv az olasz nyelv. A tanulmányi területre való felvételi kérelmek elbírálásakor a tanulmányi eredményeken, továbbá a központilag kiadott egységes, kompetenciaalapú feladatlapokkal megszervezett írásbeli vizsga eredményein kívül a helyben szervezett szóbeli meghallgatás eredményeit is figyelembe vesszük. Az írásbeli vizsgán az általános tanterv alapján folyó felkészítést nyújtó középfokú iskolák számára készített magyar nyelvi feladatlapok eredményeit, valamint az általános tanterv alapján folyó felkészítést nyújtó középfokú iskolák számára készített matematika feladatlapok eredményeit kérjük. Gimnáziumunkban főiskolai, egyetemi felvételire készítjük fel a diákokat. Emelt óraszámban tanítjuk a drámapedagógiát és a médiát. Diákjaink gazdag szakköri kínáltunkból választhatnak: idegen nyelv, informatika, irodalmi kör, rádiózás, filmklub. … és amit mi még nagyon fontosnak tartunk: önismeret, társismeret, közösségi élet.

Várjuk azokat, akik tanulmányaikban jól teljesítenek; akik  kreatív feladatokat oldanak meg (például: történet befejezése, rajzkészítés, kedvenc rajzaid bemutatása, kedvenc olvasmányélményed, szituációs gyakorlat).
Egyéb kérdéseikkel bátran keressenek minket telefonon, vagy e-mailben.

Amit a törvény ír...

11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló rendeletből kiemelve

17. § (2) A középiskolai és a szakiskolai felvételi kérelmet az általános iskolai tanulói jogviszony fennállása alatt az általános iskola útján, aki nem áll tanulói jogviszonyban, az közvetlenül nyújtja be a középiskolába, illetve a szakiskolába az e célra forgalomba hozott felvételi jelentkezési lapon. A középiskolai és a szakiskolai felvételi kérelmeket a tanév rendjében meghatározott időszakban kell benyújtani, illetve elbírálni.

(3) A középiskolában és a szakiskolában a tanuló beiratkozásához be kell mutatni a tanuló személyi igazolványát vagy születési anyakönyvi kivonatát, és az elvégzett iskolai évfolyamokat tanúsító bizonyítványokat; továbbá a szakképző évfolyamra történő beiratkozáskor a megfelelő iskolai előképzettséget igazoló bizonyítványt, szükség esetén az egészségügyi, pályaalkalmassági szakvéleményt.

Ha a középfokú iskola a kilencedik évfolyamára hirdet felvételt, a felvételi kérelmekről a következő szempontok mérlegelésével dönthet:

a) kizárólag a tanulmányi eredmények, vagy

b) a tanulmányi eredmények és a központilag kiadott egységes, kompetenciaalapú feladatlapokkal megszervezett írásbeli vizsga eredménye, vagy

c) a tanulmányi eredmények, a központilag kiadott egységes, kompetenciaalapú feladatlapokkal megszervezett írásbeli vizsga és a szóbeli meghallgatás eredménye alapján.

(4) A központilag szervezett írásbeli vizsgához magyar nyelvi és matematikai kompetenciákat mérő külön-külön feladatlapok készülnek azok részére, akik

a) a nyolc évfolyamos gimnáziumba,

b) a hat évfolyamos gimnáziumba,

c) az általános tanterv alapján folyó felkészítést nyújtó középfokú iskola 9. évfolyamára,

d) a kiemelkedő tehetséget kibontakoztató felkészítést nyújtó (a továbbiakban: tehetséggondozó) középfokú iskola kilencedik évfolyamárajelentkeznek.

(8) A központilag szervezett írásbeli vizsgához a feladatlapokat a vizsgák típusa és az évfolyamok szerint külön-külön megszervezett bizottságok készítik el. A feladatlap-készítő bizottságok tagjait az Oktatási Hivatal (a továbbiakban: Hivatal), elnökét az oktatási és kulturális miniszter kéri fel. A feladatlap-készítő bizottság az elnök irányításával működik. Az elnök felelős a feladatlapok, javítási, értékelési útmutatók szakszerű elkészítéséért, tartalmi és formai megfelelőségéért.

(9) Amennyiben a középfokú iskola úgy dönt, hogy valamely tanulmányi területen felvételi eljárásában a jelentkezők számára előírja a központilag szervezett írásbeli vizsgát, köteles mindkét tárgyból meghirdetni és megszervezni azt.

(10) A központilag kiadott egységes, kompetenciaalapú feladatlapokkal megszervezett írásbeli vizsgán elért eredményt - a (4) bekezdésben meghatározott felosztásnak megfelelően - minden olyan középfokú iskola köteles elfogadni, amelyik előírta az írásbeli vizsgán való részvételt, függetlenül attól, a jelentkező melyik iskolában vett részt az írásbeli vizsgán.

A (4) bekezdés c) és d) pontja szerinti írásbeli vizsgák eredményeinek egymás közötti átszámítására nincs lehetőség.

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer