A napköziotthon iskolánk szerves része. Az alsó tagozat mellett a felső tagozaton is lehetőség van arra, hogy az iskola diákjai napközit, vagy tanulószobai foglalkozást vegyenek igénybe.
A napközi az a közösség, ahol az iskola a tanítási időn túl felügyeletet és különféle foglalkozást nyújt a tanulók részére. Fontosnak tartjuk, hogy családias légkörben töltsék a gyerekek a délutánokat, úgy, hogy közben olyan készségeket, képességeket szerezzenek, melyekre a délelőtti tanítási időben kevésbé van idő gyakorolni, gyakoroltatni.
A napköziben való tartózkodás idejére a házirendben foglalt szabályok vonatkoznak!
Rendszeresen tervezzük a szabad levegőn való tartózkodást kötetlen játék vagy irányított foglalkozás keretében. Heti rendszerességgel vannak kézműves foglalkozások. Az iskola falain kívül múzeumlátogatásokat, bábelőadásokon való részvételt, koncert, és színházlátogatásokat, sétákat, kirándulásokat stb. szervezünk a napközis tanulóinknak.
Immár hagyomány a kéthavonta megrendezésre kerülő Klubnapközi, mely mindig valamely jeles nap, ünnep köré szerveződik.
Igyekszünk a nemzeti ünnepeinket közelebb hozni a gyerekekhez, s életkoruknak megfelelően bemutatni azokat a szabadidős foglalkozások keretében is.
A napközinek kiemelt feladata a házi feladat elkészítése, gyakorló feladatok megoldása, a tananyag megszilárdítása, az ismeretanyag bővítése. Törekszünk arra, hogy a gyerekek képesek legyenek az önálló tanulásra, önálló feladatvégzésre.
A tanulási idő védett időnek számít az iskolában. Ez azt jelenti, hogy ekkor nem lehet megzavarni a gyerekek munkáját. Erre az időszakra szakköröket nem szervezünk.
A napközi közvetlenül a tanítási órák után kezdődik.
|
Időpontok |
Tevékenység |
Megjegyzés |
|---|---|---|
|
Közvetlenül a tanítási órák után kezdődik |
Szabadidős program és ebéd |
|
|
14:45 – 15:45 |
Tanulási idő – védett idő |
|
|
15:30 – 16:30 |
Uzsonna, játék |
|
|
16:30 – 17:00 |
Ügyelet |
Előzetes beosztás szerint |
A napközibe a szülő írásos kérelme alapján lehet jelentkezni vagy kijelentkezni. A napközis foglalkozásokról a szülő előzetes írásbeli kérésével, igazolásával vagy orvosi igazolással lehet távol maradni.
Ha a szülő a gyermekét 16 óra előtt szeretné elvinni, írásbeli kérésre (üzenő füzetbe beírva) a megjelölt időpontban a portára leengedi a nevelő a tanulót.
14:30 és 16:00 óra között a szülők csak indokolt esetben zavarhatják meg a napközi, illetve a tanulószoba rendjét.
További információkat a csoportvezető tanítók és tanárok adnak.
Az iskolavezetés részéről Dr Kató Ernőné Ildikó ad válaszokat a kérdéseikre.
Tel.: (1) 342- 6999 / 1. mellék
Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer